Pályázatok

IVOLAB

A projekt weboldal címe:  http://www.ivolab.com - A projekthez 3 találkozó tartozott.

 

 

BESZÁMOLÓK:

 

Balogh Eszter beszámolója

Hollandia, 2013 november

Az IVOLAB projektben való részvétel nagyon jó lehetőség volt arra, hogy jobban megismerjem Magyarország, Hollandia, Törökország, valamint az Európai Unió szakképzési rendszerét, illetve az ott végzettek munkaerő-piaci esélyeit. A prezentációk már magukban nagyon átfogóak voltak és nagy mennyiségű tudást adtak át, azonban ami igazán hasznosnak bizonyult, az az ezeket követő megbeszélés volt. Mindenki feltehette a kérdéseit, illetve elmondhatta a véleményét, így legtöbbször közös megbeszélés eredményeként jutottunk konklúzióra. Az előadók jól felkészültek, a résztvevők pedig nyitottak voltak az új ötletekre és elképzelésekre. Külön örültem, hogy előadóként egy nemzetközi közönség előtt beszélhettem angol nyelven, mivel az ilyen képességek fejlesztése valószínűleg a további karrieremben is hasznos lehet.

 

 

Budai Ákos beszámolója

Hollandia, 2013 november

Az, hogy részt vehettem az IVOLAB projektben, jelentősen segített abban, hogy reálisabban felmérhessem saját magam és mások munkaerő-piaci elhelyezkedésének esélyeit. A prezentációk elkészítése során feldogozott szakirodalom, a helyszínen meghallgatott prezentációk, valamint a projekt többi résztvevőjével folytatott beszélgetések révén pedig részletesen megismerhettük az Európai Unió, valamint több ország szakképzési rendszerének működését, azok előnyeit és hátrányait, valamint sikeresen azonosíthattuk azokat a problémákat, mely megoldásával később javíthatunk a szakképzettek elhelyezkedésének esélyein. Mivel minden előadó behatóan ismerte saját országának rendszerét, tapasztalatait pedig mindenki készségesen osztotta meg a prezentációkat záró beszélgetés során, így személyes információkkal is bővíthettük az európai szakképzési rendszerrel kapcsolatos tudásunkat.

 

  

Ludvig Katalin beszámolója

Hollandia, 2013 november

A projekt keretein belül a partnerországok (Magyarország, Törökország, Hollandia) elsőként Amszterdamban találkoztak 2013 novemberében. Megtörtént a bemutatkozás, megismerkedés. A projekt indítása képen mindenki bemutatta saját országát, hogy valamennyire betekintést nyerhessünk a kulturális, vallási, politikai helyzetébe az országoknak, hogy így megérthessük az ottani szakközépiskolák helyzetét. Miután ez megtörtént, specifikusabb előadások következtek, melyek kifejezetten a szakközépiskolákról szóltak, kimutatások, tendenciák, lehetőségeket vázolt fel mindenki. Az előadások után megvitattuk, és elmondtuk véleményünket. Voltak dolgok, amik az egyik országban működtek jobban, voltak, ami a másikban, ezért hasznos tanácsokkal tudtuk ellátni egymást. Megbeszéltük, hogy a projekt következő állomásáig mindenki hirdetni fogja különböző platformokon a projekt eredményeit, valamint további felméréséket fogunk készíteni és szakközépiskolásokkal beszélgetni.

 

  

Ludvig Katalin beszámolója

Magyarország, 2014 május

A projekt második fázisában Budapesten történt a találkozó. Nagyon érdekes volt látni, hogy kinek hogy sikerült implementálnia az országában az előző megbeszélések eredményeit, majd ezekből kiindulva további prezentációkat tartottunk, lehetőségünk volt a magyarországi helyzetet közelebbről is megmutatni. Kijelöltük a projekt következő állomásainak lépéseit.

  

 

Balogh Eszter beszámolója

Magyarország, 2014 május

A második IVOLAB projekttalálkozó nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy jobban megismerjük a szakiskolákban végzettek munkaerő-piaci integrációját egy-egy specifikusabb szemszögből. Ebből számomra kiemelendő volt a kis-és középvállalkozások szerepének feltárása az ilyen intézményekben végzettek foglalkoztatására. Úgy gondolom, a prezentációk behatóan feltárták a különböző méretű vállalkozások megoszlását és adatokkal szemléltették, milyen akadályok és ezzel együtt kihívások állnak még a szakértők előtt, hogy könnyebbé és kifizetődőbbé tegyék az önálló vállalkozások alapítását és serkentsék a vállalkozói szellemet. A három résztvevő ország előadói pedig nagy alapossággal kutatták fel saját országuk ezen sajátosságait, amiknek az összehasonlítása hozzájárulhat a még hatékonyabb munkához, valamiféle közös nevező kialakításához.

 

 

Tóth Gábor Gyula beszámolója

Magyarország, 2014 augusztus

2014 augusztusában török egyetemi oktatók és szakemberek részvételével tartottunk közösen egy szakmai találkozót, melynek témája törökországi, hollandiai valamint a hazai szakképzés volt. A prezentáció során bemutattuk két kérdőívünk eredményét, melyeket jelenleg is szakmát tanuló, illetve már szakközépiskolát vagy szakmunkásképzőt végzett fiatalok töltöttek ki. Az eredmény szerint a magyar szakoktatás hagy kívánnivalókat maga után, mind az intézmények nyelvoktatása, mind az intézmények nemzetközi kapcsolatai terén, ugyanakkor a diákok szeretnek ezek diákjai lenni, és ajánlanák is őket ismeretségi körükben. Sajnos számos diák nem találja meg a képzés végén a számítását és a szakmáján kívül dolgozik, vagy más oktatási intézménybe iratkozik be. A török előadók más-más intézményekből érkeztek, és országuk szakképzésének sajátosságait mutatták be. A három prezentációban ők is a hallgatók, a már végzettek, illetve a cégek véleményét kérték ki a szakközépiskolai oktatási rendszerről, ez utóbbiak azt firtató kérdésekre válaszoltak, hogy mennyi szakmunkást foglalkoztatnak és milyen feltételek mellett.

  

 

Balogh Eszter beszámolója

Magyarország, 2014 augusztus

Az IVOLAB projekt harmadik találkozója még többet tett hozzá az egész projekt eredményeihez, mint az előző két forduló. Ez annak volt köszönhető, hogy a különböző kérdőívek segítségével egy nagyon széles közönséghez tudtak eljutni, a vállalkozóktól egészen a szakiskolákban tanulókig. A kérdőíveket mind a három partnerintézmény nagy pontossággal készítette el és segítségükkel a résztvevőkkel láthattuk, hogy hogyan lehet olyan kutatást végezni három teljesen különböző országban, melyek eredményei még ennek ellenére is összehasonlíthatóak. A projekt eddigi eredményeinek és folyamatának megbeszélése pedig mindenki számára átláthatóvá tette ezt az egyébként bonyolult folyamatot.

  

 

Morauszki Csilla beszámolója

Magyarország, 2014 augusztus

A projekt 2014. augusztus 21–25 között tartott budapesti találkozóján aksaray-i török oktatókkal és zaandami partner alapítványunkkal vitattuk meg a törökországi, hollandiai és magyarországi szakképzés helyzetét, illetve a képzésben részt vevő tanulók munkaerő-piaci esélyeit. Ehhez a találkozót megelőzően összeállított és kitöltetett kérdőívek eredményeit vettük alapul (az egyik kérdőív a jelenleg is szakközépiskolákban tanulókat, a másik a már végzetteket, a harmadik az őket alkalmazó cégeket/munkaadókat kérdezte). Mint kiderült, a két országban nagyjából hasonló problémákkal néznek szembe a projekt célcsoportját adó szakközépiskolások, azonban néhány területen – mint például az intézmények felszereltsége – szignifikáns a különbség. Bár ezen felmérések fontossága a projekt szempontjából nem vitatható (hiszen mindenekelőtt a problémákat kellett szemügyre venni), úgy gondolom, a következő találkozó még relevánsabb megállapításokkal szolgál majd, hiszen akkor a szakközépiskolások és szakképzésben résztvevők munkahely-lehetőségeivel foglalkozunk majd.

 

Kapcsolat

1061 Budapest - Andrássy út 16, II. emelet

Tel: +36 1/332-0635

E-mail: info@dialogusplatform.hu

© 2017 Dialógus Platform