Videók

 

Előadó

Bálint Gábor több mint tíz éve irányítja az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi humanitárius és fejlesztési programjait. Épített iskolát Afganisztánban, nyújtott segítséget földrengések, árvizek és háborúk következtében mindenüket elvesztett embereknek Srí Lankán, Líbiában, Etiópiában, Irakban vagy éppen az Észak-Kaukázusban. Jelenleg a Segélyszervezet több mint 7000 embert támogató ukrajnai segélyprogramját irányítja.


Összefoglaló

A Dialógus Platform keretein belül szervezett előadássorozat következő eseményére december 10-én került sor, ahol Bálint Gábor, az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi programok vezetőjének beszámolóját hallgathattuk meg. Az programot Jakab Viktória, vallástudomány szakos hallgató nyitotta meg. A bevezető után Bálint Gábor előadását hallgathattuk meg, mely az afganisztáni helyzetet, az ott megvalósult fejlesztéseket három nagy részre osztva mutatta be.

Az első blokkban magáról az Ökumenikus Segélyszervezetről beszélt az előadó. Említésre került, hogy a segélyszervezet az egyik legjelentősebb az országban, melynek célja a hosszabbtávú segítségnyújtási programok megszervezése, lebonyolítása mellett a humanitárius segélynyújtás is, több mint 40 országban világszerte. A szervezeten belül megkülönböztetjük a nemzetközi fejlesztéseket valamint a humanitárius segélynyújtás területét. Továbbá szó esett a legfőbb partnerekről is, mint például, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az ACT Alliance, az Európai Unió illetve számos ENSZ szervezet. Természetesen az említettek mellett fontos a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel való partnerség egyaránt. Mindezek mellett az előadó megemlítette a hazai szociális munkájuk iránti elkötelezettségüket is, mely többek között a hajléktalangondozást, családsegítést is magában foglalja. Ezen felül a szervezet fontos részét képezi az önkéntes programjuk.

A második részben Afganisztánt, mint munkaterületet ismerhettük meg illetve a jelenleg folyó munkálatok, programok és mechanizmusokról is szó esett. Így megtudhattuk, hogy a természeti adottságok miatt különösen nagy feladat a területek ellenőrzése vagy éppen megfigyelése. Emellett komoly problémát jelent a nyugati berendezkedéshez képest elmaradott helyzet folyamatos romlása, mely a közigazgatás kései fejlesztése okán alakult ki. Az előadó kiemelte, hogy a helyi fejlesztések során több szempontot is figyelembe kell venni; az ország területén jelenlegi illetve várható konfliktusos helyzetekről szóló jelentések az egyik legfontosabb tényező, hiszen ezek alapján lehet a megfelelő biztonsági tervet elkészíteni továbbá a kooperáció magját is ez jelentheti. Ezen felül mindenképpen számba kell venni a kulturális különbségeket egyaránt. A fejlesztéseket is muszáj a helyi igényekhez igazítani, így jöhet érte a fenntarthatóságuk. A legfontosabb fejlesztéseket a felnövő generációk részére épített iskolák és szakiskolák megépítése jelenti, mely szem előtt tartja a szektoriális prioritásokat is.

Az utolsó harmadban Bálint Gábor személyes benyomásai, tapasztalatai kerültek előtérbe valamint Afganisztán rövid történelmi áttekintésére került sor. Ebben a részben az afgán himnusz fordítását, a polgárháborús időszakot illetve az afgán alkotmányosság kialakulását is megismerhettük. Mindezek után pedig az előadó saját élményeit osztotta meg a hallgatósággal, bemutatva a mindennapi életet, az embereket valamint a kultúrát.

A beszélgetés végén a közönségnek lehetősége nyílt kérdéseket feltenni az előadó számára. Ezt követően állófogadás keretein belül, a résztvevők kötetlenül vitathatták meg további észrevételeiket, kérdéseiket az előadóval.


 

Hozzászólások

Kapcsolódó videók

Kapcsolat

1061 Budapest - Andrássy út 16, II. emelet

Tel: +36 1/332-0635

E-mail: info@dialogusplatform.hu

© 2017 Dialógus Platform