Afganisztán - az Ökumenikus Segélyszervezet tevékenységén keresztül

A Dialógus Platform keretein belül szervezett előadássorozat következő eseményére december 10-én került sor, ahol Bálint Gábor, az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi programok vezetőjének beszámolóját hallgathattuk meg. Az programot Jakab Viktória, vallástudomány szakos hallgató nyitotta meg. A bevezető után Bálint Gábor előadását hallgathattuk meg, mely az afganisztáni helyzetet, az ott megvalósult fejlesztéseket három nagy részre osztva mutatta be.

Tovább olvasom…

A modernizmus kihívásai a zsidó és iszlám vallásban

A Dialógus Platform keretein belül szervezett előadássorozat folytatásaként november 10-én, Jakab Viktória, vallástudomány szakos hallgató által irányított beszélgetésre került sor, amelyen Abdul-Fattah Munif vallásszakértő és Fináli Gábor rabbi osztotta meg gondolatait a modernizmus kihívásairól a zsidó és az iszlám vallás kapcsán. A rendezvényt Ömer Almak, a Dialógus Platform elnöke és Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság elnöke nyitotta meg.

Tovább olvasom…

Invázió Európa ellen?

A Dialógus Fórum IV. szemeszterének első előadására 2015. október 15-én került sor. Földi László ezredes tartotta, a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségének hírszerző tisztje, majd az Információs Hivatal műveleti igazgatója. Az előadást a Dialógus Intézet és a Keresztény-Zsidó Társaság közösen szervezte. Földi László ezredes a bevándorlásról, mint világméretű problémáról beszélt a Dialógus Intézet rendezvényén

Tovább olvasom…
Feliratkozom az RSS-re