Napjainkban állíthatjuk, hogy az iszlám vallás valós lényege egyáltalán nem ismert. A muszlimoknak szükségszerű lenne kijelenteniük, „az igazi iszlámban nem létezik terrorizmus.” Az iszlám szerint egy embert megölni a hitetlenséggel ér fel. Senki nem olthatja ki egy másik ember életét. Egy ártatlan embert még háború idején sem érhet bántódás.

Senki nem jogosult arra, hogy fetvát (hivatalos döntés az iszlám forrásai alapján) adjon ki ebben a kérdésben. Senki nem válhat öngyilkos merénylővé. Senki nem ronthat a tömegek közé testére kötözött robbanóanyagokkal. Teljesen mindegy, milyen vallású a tömeg, ez az iszlám törvények alapján egyszerűen nem megengedett. Még háború idején is - amikor pedig kimondottan nehéz az egyensúlyt megtalálni - szigorúan tilos az ilyesmi.

Az iszlám megparancsolja: „Ne érj gyerekekhez, vagy azokhoz, akik templomokban imádkoznak.” Ez nem csak egyszer, hanem újra és újra elhangzott a történelem során. Ezt mondta tanítónk, Mohamed Próféta, és így nyilatkoztak Abu Bakr[1], Umar[2], őket követően pedig Salahaddin Ayyubi[3], Alparslan[4] és Kılıçarslan is. A későbbiekben II. Mehmet szultán, a hódító is csatlakozott ehhez az állásponthoz.

Ennek köszönhető, hogy Konstantinápoly, ahol azelőtt káosz és fejetlenség uralkodott, a hódítás után „Isztambullá” vált. Ebben a városban a görögök és az örmények nem ártottak egymásnak. A muszlimok sem bántottak senkit. Röviddel Konstantinápoly meghódítása után a város népe kifüggesztette a palota falára a hódító egy hatalmas portréját a pátriárkáé helyére. Abban az időben ez meglepő cselekedetnek számított.

Ezt követően a történelem tanúsága szerint a szultán hívatta a pátriárkát és neki adta a város kulcsát. Mind a mai napig tisztelettel emlékeznek rá a görög-keleti egyházban. Napjainkban azonban sajnos az iszlámot, mint sok minden mást, teljesen félreértik az emberek. Az iszlám mindig is tisztelte a különböző nézeteket és ezt soha nem szabad szem elől téveszteni, különben magát a vallást sem ismerhetjük meg kielégítően.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, az iszlám országokban él néhány vallási vezető és éretlen muszlim, akiknek egyetlen fegyverük a vallási fundamentalizmus; az iszlámot sajátosan értelmezve tömegeket képesek hadba állítani önnön céljaik elérésére. Valójában az iszlám egy igaz hit, amit a maga valóságában kellene megélni. Az iszlámban nem csak a céloknak kell törvényesnek lenniük, hanem az azokat megvalósító eszközöknek is. Tehát ezek alapján az a mondás, miszerint a cél szentesíti az eszközt, az iszlám szerint nem elfogadható. E nézőpont alapján tehát senki nem juthat a mennybe egy másik ember meggyilkolása által. Egy muszlim nem mondhatja, hogy: „megölök valakit, aztán megyek a Mennyországba”; Isten jóindulata gyilkossággal nem vásárolható meg. Az egyik legfontosabb cél egy muszlim számára Isten kegyének elnyerése, a másik pedig a Mindenható Isten nevének terjesztése az univerzumban.

Az iszlám törvények egyértelműek. Személyek nem viselhetnek háborút. Egy csoport, vagy szervezet nem kezdhet háborúba, csak egy állam kezdeményezhet hadviselést. Nem állhat senki háborúban egy államfő, vagy egy hadsereg előzetes hadüzenete nélkül. Ha mégis, az terrorcselekedetnek számít. Ebben az esetben a háború nem jelent mást, mint néhány gazember verbuválása olyasvalaki ellen, aki maga is bűnözőkkel veszi körbe magát. Ha az emberek egyénileg is hadat üzenhetnének, a káosz teljesen eluralkodna. Apróbb nézeteltérések miatt csatározások alakulhatnának ki még egészségesen gondolkodó emberek között is. Bárki mondhatná: „én most hadat üzenek akárkinek”. Egy, a keresztényekkel toleránsan viselkedő emberrel szemben például egy elvakult egyén, akinek ez nem tetszik, kijelenthetné:„Ez az ember a kereszténységet támogatja és gyengíti az iszlámot. Ezért hadat kell üzenni neki és el kell pusztítani.” Ennek következtében kitörne a háború. Szerencsére a hadüzenet korántsem ilyen egyszerű. Ha az állam nem üzen hadat, senki nem kezdhet hadviselésbe. Amennyiben ezt bárki megteszi - legyenek azok akár felvilágosult gondolkodók -, nem folytatnak valóságos háborút, ez ugyanis teljesen ellenkezik az iszlám szellemével. A háború és béke törvényei az iszlámban világosan le vannak fektetve.

Egy igazi „iszlám világ” nem létezik.

Véleményem szerint napjainkban az iszlám világ valójában nem létezik. Vannak helyek, ahol muszlimok élnek. Vannak területek, ahol többen, van, ahol kevesebben. Az iszlám egy életforma, egy kultúra, nem csak egy vallás. Vannak muszlimok, akik a saját gondolkodásmódjuk alapján fogalmazzák meg az iszlám hitet. Nem a radikális, fundamentalista muszlimokra gondolok, hanem azokra a hétköznapi emberekre, akik úgy élik meg az iszlámot, ahogy az nekik kényelmes. Az iszlámnak előfeltétele, hogy az ember „valóban” higgyen, és annak megfelelően éljen. A muszlimoknak el kell fogadniuk, hogy kötelességeik az iszlám hitben benne foglaltatnak. Nem mondhatjuk, hogy egyetlen ilyen társadalom is létezne a muszlimok által benépesített területeken. Ha ezt mondanánk, az az iszlám meggyalázásával lenne egyenértékű. Ha pedig azt állítanánk, hogy az iszlám nem létezik, az az emberiség arculcsapása lenne. Nem hiszem, hogy a közeljövőben a muszlimok hathatósan hozzá tudnának járulni a világegyensúly megteremtéséhez. Nem gondolom, hogy vezetőinknek meglenne az ilyenfajta előrelátásuk. Egy szűk felvilágosult rétegtől eltekintve, akik csak napjainkban jelentek meg, a muszlim társadalom meglehetősen tudatlan. Ezt sajnos a hádzs (mekkai zarándoklat) alkalmával is megfigyelhetjük, de a konferenciákon és fórumokon is nyilvánvaló. A televízión keresztül ezt láthatjuk a parlamentjeinkben is. Ezek a muszlimok nem tudják megoldani a világ problémáit. Talán majd a jövőben ez változni fog.

Napjainkban az iszlámról, mint az egyén iszlámjáról beszélhetünk. Élnek muszlimok a világ különböző pontjain, egyenként, egymástól elválasztva. Én személyesen senkit nem ismerek, aki tökéletes muszlim lenne. Ha a muszlimok nem képesek arra, hogy egymással kapcsolatba lépve egységet formáljanak azért, hogy együtt oldják meg közös problémáikat, együtt vizsgálják a világegyetemet, és értelmezzék azt a Korán tanítása alapján, illetve, hogy együtt fogalmazzák meg jövőbeni céljaikat és jelöljék ki helyüket a világban, úgy én nem hiszem, hogy egyáltalán beszélhetnénk iszlám világról. Mivel iszlám világ nincsen, mindenki egyénileg cselekszik. Akár azt is mondhatjuk, van néhány muszlim, akinek saját, egyéni hite van. Nem jelenthetjük ki, hogy lenne egyetemes iszlám világnézet, melynek tudományosan igazolt alapjai lennének és amely teljes mértékben a Koránra támaszkodna. Azt lehet állítani ehelyett, hogy az egyes muszlim közösségek kultúrája jobban érzékelhető, mint az eredeti, igaz, egyetemes iszlám kultúra.

Ez a jelenség a XI. századtól (az iszlám időszámítás szerint 5. század) az Abbászida[5] korszak és a szeldzsukok uralmával kezdődően vált kifejezetté, majd Konstantinápoly meghódításával még inkább megnőtt. Az ezt követő időszakokban elzárkóztak az új értelmezésektől, a gondolatvilág jócskán leszűkült. Az iszlám alapját képező széles látókörűség kezdett beszűkülni. Egyre több jellemtelen ember jelent meg az iszlám világban, olyanok, akik képtelenek voltak másokat elfogadni, vagy magukat megnyitni mások előtt.  Ez a szűklátókörűség a dervislakokban is megfigyelhető volt. Sőt sajnálatosan még a medreszékben (teológiai iskolák) is megjelent. Természetesen szükség van rá, hogy ezeknek a tanoknak mindegyikét olyan emberek vizsgálják felül, akik saját szakterületükön kimagasló eredményeket értek el.

A terrorizmus

Az egyetlen mód, hogy megelőzzük a terrorista tetteket az, ha az iszlámnak tűnő országokban élő muszlimok - mint már korábban mondtam, véleményem szerint nincs iszlám világ, csak országok, melyekben muszlimok élnek - megoldják saját problémáikat.

Vajon teljesen más módon kellene gondolkodniuk, mikor vezetőiket megválasztják? Vagy gyökeres reformokra lenne szükség?  Ahhoz, hogy egy egészséges fiatal generáció nőhessen fel, a muszlimoknak azon kellene dolgozniuk, hogy megoldják problémáikat. Nem csak a terrorral kapcsolatosakat - amely eszköz semmiképpen sem elfogadott Isten által - hanem a tudatmódosító szerekkel kapcsolatos kérdéseket is, amik szintén olyan területek, melyekre a vallási tilalom kiterjed. Szeparatizmus, zavargások, véget nem érő nyomor, a szégyen, hogy nem mi magunkat, hanem mások kormányoznak minket, majd eme idegen hatalommal közösen felállított kormányzat túlkapásai; mind-mind olyan problémakörök, melyeket hozzá lehet adni a listához.

A mi felelősségünk

Egy igaz muszlim, aki megérti az iszlám minden aspektusát, nem lehet terrorista. Nagyon nehéz muszlimnak maradni, ha valaki kapcsolatba kerül a terrorizmussal. A vallás nem engedi meg ugyanis, hogy egy cél érdekében embereket öljenek.

De mit is tettünk annak érdekében, hogy ezeket az embereket kifogástalanul neveljük? Milyen törekvések irányába tettük őket elkötelezetté? Milyen felelősséget vállaltunk a nevelésükben? Hogyan várhatjuk most el, hogy ne kerüljenek a terrorizmus hálójába? Az emberek az iszlámból gyökerező erényeikkel állhatnak ellen a terrorizmusnak; ilyen az Istentől való félelem, az ítéletnaptól és a vallási törvények megszegésétől való félelem. Mi azonban nem fektettünk elég hangsúlyt ezekre a kérdésekre, bár egészen a napjainkig voltak kísérletek arra, hogy ezekkel az elhanyagolt témákkal foglalkozzunk.

Vannak, akik szerint meg sem szabadna engedni olyan tevékenységeket, amikre nekünk leginkább szükségünk van. Szerintük például megengedhetetlen, hogy oktatási intézményekben hittant oktató kurzusok folyjanak. Másrészt viszont azt állítjuk, hogy az oktatásnak az élet minden területére ki kell terjednie.

Meg kellene tanítani az embereket, hogyan jöhetnek majd ki jól jövőbeli házastársukkal, és hogyan nevelhetik fel a gyerekeiket. 

Biztos, hogy valami nincs rendben az oktatással. Kell, hogy legyen hibája, néhány gyenge pontja az oktatásnak, mely több figyelmet érdemelne. Ezeket a hibákat ki kell küszöbölni. Röviden, az emberek nevelésének nem szentelünk elég figyelmet. Mindeközben pár generáció elveszett, elpusztult, elkallódott.

Az elégedetlen ifjúság elvesztette lelki egyensúlyát. Néhány ember kihasználhatja őket, egy pár dollárért robotot formálhat belőlük. Az is előfordul, hogy kábítószer hatása alá vonják őket. Napjainkban sokat olvashatunk minderről a magazinok hasábjain, az internet világában. Ezeket az embereket kihasználják, manipulálják. Őrült gondolatok és célok ürügyén gyilkost csinálnak belőlük. Elvetemült emberek saját céljaik elérésére használják fel ezeket a fiatalokat.

Néhányan mások megölésével próbálták elérni céljaikat. Mindenki terrorista volt, mindkét oldalon terroristák álltak. De ugyanazt az eseményt mindkét oldal különbözőképpen értelmezte. Valaki azt mondhatta például: „ezt az iszlám nevében teszem”. A másik azt felelhette: „ezt az országomért és a népemért teszem”. Egy harmadik pedig: „én a kapitalizmus és a kizsákmányolás ellen harcolok.” De ezek természetesen mind csak frázisok voltak. A Korán is említi ezeket a „címkéket”. Ezeknek a dolgoknak egyszerűen nincs értékük. De az emberek ennek ellenére is csak folytatták a mészárlást. Mindenki valamilyen eszme nevében ölt.

E véres eszmék oltárán sok embert áldoztak fel. Ez nem más, mint terror és ezt a hibát mindenki elkövette, nem csak a muszlimok. Mivel mindenki egyaránt részt vett benne, egymás megölése egy elérhető céllá vált az emberek számára, a gyilkolás mindennapos lett. Mindenki hozzászokott az öléshez, még ha más ember életét kioltani felettébb kegyetlen dolog is.

Megfelelő oktatás mellett nem jutottunk volna ilyen helyzetbe. A kormányok törvényei és szabályozásai ezt megakadályozhatták volna. Egy jól körülbástyázott szűk csoport, akiket lehetetlen megállítani, eltúloznak triviális kérdéseket, és a szőnyeg alá söpörnek fontos problémákat. Van erre ellenszer, mégpedig az igazság megtanítása. Egyértelműen ki kell jelenteni, hogy egy muszlim nem lehet terrorista. Miért kell ezt egyértelműen kijelenteni? Mert az embereknek meg kell érteniük, hogy ha bárminemű gonosz tettet elkövetnek, még akkor is, ha az csak atomnyi méretű is, azért bűnhődni fognak itt is és a másvilágon is. [6]

Igen, egy embert megölni igenis lényegi kérdés. A Korán szerint, aki egy embert megöl, az az egész emberiséget pusztítja el.

M. Fethullah Gülen - az iszlám tudósa, gondolkodó. Kiemelkedő egyéniség a vallások közötti párbeszéd és az oktatás fejlesztésének területein.

[1] Az első muszlim kalifa (632-634)
[2] A második muszlim kalifa (634-644)
[3] Muszlim uralkodó és hadvezér a XII. században. A keresztes háborúk idején tanúsított lovagiasságáról és könyörületességéről híres.
[4] A szeldzsuk -török dinasztia második szultánja, Perzsiában uralkodott 1059-1072 között.
[5] Bagdad kalifáinak dinasztiája, 750-1258 között voltak hatalmon.
[6] Lásd: Korán 99:7-8