Az iszlám: A béke és a tolerancia vallása

Az iszlám: A béke és a tolerancia vallása

A modern korban, a kommunikáció és az utazás fejlődésével a világban megszűntek a távolságok, az információ gyorsabban terjed. Sajnos egyes hatalmi központok és a média gyakran negatív fényben tüntetik fel az iszlámot, mint például a terror vallását. Ez a torz kép hozzájárul a félreértésekhez, és megerősíti az előítéleteket a muszlimokkal szemben. Az iszlám valódi üzenete azonban a béke és a tolerancia, amelyet a muszlimok feladata bemutatni a világnak.

 

Az iszlám alapvető jellemzői

Az "iszlám" szó az arab „slm” szóból ered, amely békét, megbékélést és alázatot jelent. Az iszlám egy olyan vallás, amely az egész emberiséghez szól és nem korlátozódik egyetlen nemzetre. Mohamed próféta (áldás és béke legyen vele) volt az első, aki az emberiség egészéhez küldetett, hogy az igazságot hirdesse. A Koránban ez áll: „Valamennyi emberhez küldünk téged, hogy örömhírhozó és intő légy. A legtöbb ember azonban nem tudja [ezt].” (Szúra Szaba' 34:28).

Az iszlám alapja az egyetlen Istenbe vetett hit és az emberek közötti egyenlőség. Az iszlám hitvilágban nincs helye a faji, nyelvi vagy családi származásból eredő megkülönböztetésnek, minden ember egyenlő. Az iszlám társadalmi rendszere az igazságosságon és testvériségen alapul, amely felszámolta az igazságtalanságot, az elnyomást és a brutalitást.

Az iszlám megújította a társadalmi életet, és hangsúlyozta, hogy az élet nem harc, hanem együttműködés. A „dolgozzanak mások, míg én pihenek” helyett előtérbe került a segítség; az elnyomás átadta helyét az igazságnak, valamint az embertelenséget felváltotta a könyörületesség és az együttérzés. A Korán szerint: „Minden ember szabadnak és egyenlőnek teremtetett.” Az iszlám társadalom elutasította a „hatalmasoké a jog” elvét, és helyette az igazságosságot és az isteni törvényeket tette meg uralkodó erővé.

 

 

Tolerancia az iszlámban

Az iszlám történelme során a muszlimok igazságot és emberséget terjesztettek mindenhol, ahová csak mentek. A muszlim vezetők következetesen betartották az iszlám által előírt magas etikai normákat. Például, amikor Abu Bakr, az első kalifa hadsereget küldött Szíriába, szigorúan megtiltotta, hogy ártatlan civileket bántsanak, fákat vágjanak ki, vagy kolostorokat fosztogassanak.

Az iszlám vallás nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minden nép szabadon gyakorolhassa a saját vallását. Az oszmán birodalomban például a mecsetek, templomok és zsinagógák békésen megfértek egymás mellett. Sőt, muszlimok és keresztények egyetlen imaház különböző részein együtt imádkozhattak. Ez a nagyfokú tolerancia tulajdonképpen már akkor elkezdődött, mikor a Próféta (áldás és béke legyen vele) a keresztények vasárnapi szertartásának helyéül a dzsámit (Masjid al-Nabawi) jelölte ki. Sok városban - mint például Isztambulban - a különböző vallású emberek egymás közvetlen szomszédságában élhettek. Az iszlám ilyen mértékű vallási toleranciája a Korán tanításaiból fakad, amely így szól: „Nincs kényszer a vallásban! Immár megkülönböztetett az Igaz Út a tévelygéstől.” (Szúra Al-Bakara 2:256).

Az élethez való jog, a vallásgyakorlás szabadsága, más nyelvek, kultúrák, jogrendszerek és öltözködések elfogadása, melyet a muszlimok a nem muszlim lakosság irányában tanúsítottak, magából a muszlim vallásból fakad. A következőt mondja ki az a hadísz (Mohamed próféta mondásai), ami előírja, hogy a muszlim vezetők jól bánjanak a nem-muszlimokkal: „Én mindenkinek az ellensége vagyok, aki megsért egy nem muszlimot. És bárkivel, aki az ellenségem, elszámolok majd az Ítélet Napján.” Egyetlen muszlim sem, - aki hisz a halál utáni életben - vállalhatja önként annak kockázatát, hogy a túlvilágon a Próféta (áldás és béke legyen vele) ne álljon mellé.

Az iszlám kinyilvánította, hogy minden ember megbecsülést érdemel, tekintet nélkül bármiféle társadalmi, politikai, anyagi, erkölcsi, etnikai vagy kulturális hovatartozásra. Az iszlám szerint, még ha valaki hitetlen is, javaiban, életében vagy becsületében nem eshet kár. Még a háborúban is meg kell kímélni a nőket, a gyerekeket és az idősebbeket, akik már nem harcolnak. A Korán szerint: „… ha valaki megöl egy emberi lényt, anélkül, hogy [annak halála bosszú lenne] valaki másnak [a megöléséért], vagy [megtorlás lenne azért], hogy [a megölt] romlást [okozott volna] a földön - akkor olyan az, mintha az összes embert ölte volna meg.  Aki ellenben életben tart valakit, olyan az, mintha az összes embert életben tartotta volna.” (Szúra Al-Máida 5: 32).  Ez az ártatlanság és az élet szentségének elve világosan tükrözi az iszlám békés természetét.

 

Az iszlám és a béke

Az iszlám hangsúlyozza a béke fontosságát. A próféta (áldás és béke legyen vele) vezetésével vívott csaták többsége védekező jellegű volt. Az első nagy csata, a Badr-i ütközet, a muszlimok vagyonának visszaszerzésére és a mekkaiak ellenségeskedésének megfékezésére irányult. A muszlimok célja a béke helyreállítása volt, nem a háború.

Az Uhud és az Árok csaták szintén védekező jellegűek voltak, amikor Mekka népe támadta meg Medinát. Az iszlám arra tanít, hogy a háborút csak végső megoldásként szabad alkalmazni, és a béke mindig előnyben részesítendő. Ez a tanítás Mekka békés meghódításában csúcsosodott ki, ahol a próféta (áldás és béke legyen vele) elkerülte a vérontást és általános amnesztiát hirdetett a város lakóinak.

 

A Hudajbija békeszerződés

Az iszlám béke iránti elkötelezettségét jól mutatja a Hudajbija békeszerződés, amely 628-ban köttetett a mekkaiak és a muszlimok között. Bár a szerződés számos nehéz feltételt szabott a muszlimok számára, Mohamed próféta (áldás és béke legyen vele) mégis elfogadta, hogy elkerülje a vérontást és békés megoldást találjon. A Korán ezt a szerződést „egyértelmű győzelemként” említi (Szúra 48:1), mert békét hozott a régióban.

Ez az esemény jól mutatja, hogy az iszlám nem háborúra, hanem békére törekszik. A próféta (áldás és béke legyen vele) úgy vélte, hogy ha az emberek békés környezetben megismerhetik az iszlámot, akkor megértik annak igazságát és szépségét.

 

Az iszlám embertisztelete

Az iszlám vallás nagy hangsúlyt fektet az emberek tiszteletére. A muszlimok úgy vélik, hogy minden ember Isten teremtménye és szabad akarattal rendelkezik, amelynek köszönhetően önálló döntéseket hozhat. Az iszlám szerint az emberi élet egy próbatétel, amelyben a szabad akarat kulcsfontosságú. Az erőszak alkalmazása vagy a hitre való kényszerítés ellentétes az iszlám alapelveivel.

A próféta (áldás és béke legyen vele) mindig szelíd és türelmes módon hívta az embereket az iszlám hitre. A Koránban ezt olvashatjuk: „Hívjál a te Urad útjára bölcsességgel és szép buzdítással! És csak kifogástalan modorral vitázz velük.” (Szúra An-Nahl 16:125). Az iszlám arra tanít, hogy az igazságot mindig szelíd szavakkal kell közvetíteni, még akkor is, ha elnyomókkal állunk szemben.

 

Következtetés

Az iszlám a béke és a tolerancia vallása, amely tiszteli az emberi méltóságot és a vallásszabadságot. A történelem során a muszlimok olyan példákat mutattak, amelyek bebizonyítják, hogy a vallási sokszínűség és a békés együttélés lehetséges. Az iszlám értékei – az igazságosság, az emberség és a könyörület – ma is relevánsak, és fontos szerepet játszanak a világbéke megőrzésében.

Az iszlám békés természetét és toleranciáját félreértések és rossz szándékú propagandák árnyékolhatják be, de a muszlimok feladata, hogy bemutassák a világ számára vallásuk valódi arcát. Az iszlám értékei iránytűként szolgálnak a globális társadalom számára a béke és harmónia megteremtésében.