Tagság

A Dialógus Platform Egyesület a civilizációk közötti tolerancia, párbeszéd, együttműködés, békés egymás mellett élés paradigmája mellett teszi le a voksot. Ehhez több felelősségre, de mindenekelőtt egymás előítéletektől mentes meghallgatására van szükség. Minden rendezvényét, oktatási és művészeti programjait ez az egy törekvés indítja. Ezért mindazokat barátainknak tudjuk, akik készek együtt jönni a megértés, a párbeszéd, a dialógus keskeny útján.
Szeretnénk ezért barátainkkal együtt örülni annak a békességnek, amit ilyen módon tudunk csak elérni. Szeretnénk, ha minél többen megtudnák, hogy minden békét szerető, jóakaratú ember barátai vagyunk. Minden őszinte embernek baráti jobbot nyújtunk az ellentétektől szétszabdalt világban.

Mit nyújtunk PÁRTOLÓ tagjainknak?

  • Egy közösség tagja lehet, aminek munkáját a befizetett tagdíjjal is támogatja
  • Hírlevélben értesítjük rendezvényeinkről
  • Társadalom számára szervezett fórumokra, konferenciákra, ramadáni és karácsonyi rendezvényekre ingyenes részvétel
  • Dialógus Platform által szervezett eseményeket támogatja

Mit nyújtunk TELJES jogú tagjainknak?

  • Egy közösség tagja lehet, aminek munkáját a befizetett tagdíjjal is támogatja
  • Dialógus Platform által szervezett eseményeket támogatja
  • Hírlevélben értesítjük rendezvényeinkről
  • Társadalom számára szervezett fórumokra, konferenciákra, ramadáni és karácsonyi rendezvényekre ingyenes részvétel
  • Tanfolyamainkon és rendezvényeinken kedvezményt: Nyelvtanfolyamainkra 10% kedvezményt, diákoknak 10% kedvezményt, meglévő kedvezményre +5% kedvezményt
  • Művészeti tanfolyamokra 10% kedvezményt
  • Gasztronómiai programjainkra 10% kedvezményt
* A tagdíj fizethető akár 3000 Ft/negyedév formában is.
** Nyugdíjasoknak csak 3000 Ft/év a tagsági díj összege.

JELENTKEZÉS

 

Kijelentem, hogy szeretnék az Egyesület tagja lenni és a rendezvényeiről rendszeresen hírlevelet kapni. Továbbá vállalom, hogy a tagsági díjat az Egyesületnek megfizetem.

Az alábbi számlaszámra várjuk a tagdíj befizetéseket:   12010659-00136676-00100008

 

 

TÉRKÉP

KAPCSOLAT

Dialógus Platform Egyesület 1104 Bp. Kada u. 133.
Adószám: 18122538-1-42
Dr. Tokics Imre

info@dialogusplatform.hu

© 2020 Dialógus Platform Egyesület
A felhasználói élmény fokozásának érdekében honlapunkon sütiket alkalmazhatunk. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához.