Kérdés: Lehetséges-e összeegyeztetni az iszlámot a demokráciával? Hogyan látja a demokrácia hiányát sok muszlim országban, és az Ön véleménye szerint ez hátrányt jelent-e a muszlim nemzetek számára?
Fethullah Gülen: Az iszlám és a demokrácia kérdésében nem szabad elfelejteni, hogy az előbbi egy isteni és mennyei vallás, míg az utóbbi az emberek által kidolgozott kormányzati forma. A vallás fő céljai a hit (imán), az Isten iránti szolgálat (ubudijjah), az Isten ismerete (má’rifah) és a jó cselekedetek (ihszán). A Korán több száz versében hívja az embereket a hitre és az Igaz Isten (al-Haqq) imádatára. Arra is felszólítja az embereket, hogy mélyítsék el Isten iránti szolgálatukat oly módon, hogy eljussanak az ihszán tudatosságához. „Hinni és jó cselekedeteket végrehajtani” ez a Korán által hangsúlyosan kiemelt témák közé tartozik. Gyakran emlékezteti az embereket arra is, hogy tudatos kapcsolatot kell kialakítaniuk Istennel, és úgy kell cselekedniük, mintha látnák Istent, vagy mintha Isten látná őket, ezt jelenti az ihszán.
A demokrácia maga nem egy egységes kormányzati rendszer. Ebből kifolyólag ritkán jelenik meg hovatartozás nélkül. Sok esetben egy másik kifejezéssel, például szociális, liberális, keresztény vagy radikális előtaggal egészül ki. Bizonyos esetekben ezen demokrácia formák közül van olyan, amelyik nem tekinti demokráciának a másikat.
Manapság azonban a demokráciát gyakran említik hovatartozás nélküli formájában, figyelmen kívül hagyva a demokráciák többes természetét. Ezzel ellentétben sokan a vallást a politikával egyenértékűnek tekintik, pedig az valójában csak egy a vallás számos ága közül. Ez a felfogás az iszlám és a demokrácia összeegyeztethetőségének kérdésében számos álláspontot eredményezett. Még ha ezeket a fogalmakat nem is tekintik ellentéteseknek, nyilvánvaló, hogy fontos pontokon különböznek egymástól.
Az egyik ilyen koncepció szerint az iszlám egyszerre vallás és politikai rendszer. Az iszlám az élet minden területén megnyilvánul, ideértve az egyéni, családi, társadalmi, gazdasági és politikai szférát is. Eszerint ha az iszlámot csak a hitre és az imádkozásra korlátozzuk, akkor jelentősen leszűkítjük a hatáskörét. Ebből a perspektívából számos elképzelés született, amelyek az utóbbi időben gyakran az iszlámot egyfajta ideológiaként definiálják. Egyes kritikusok szerint az ilyen megközelítés az iszlámot csupán a sok politikai ideológia egyikévé tette. Az iszlámot totalitárius ideológiaként értelmező látásmód teljesen ellentétes az iszlám szellemével, amely támogatja a jogállamiságot és nyíltan elutasítja a társadalom bármely rétegének elnyomását. Ez a szellem a többség véleményével összhangban a társadalom javát szolgáló cselekvésekre is ösztönöz.
A mérsékeltebb szemléletet követők szintén úgy vélik, hogy sokkal jobb lenne az iszlámot a demokrácia kiegészítéseként bemutatni, ahelyett, hogy egy ideológiaként állítanák be. Az iszlám ily módon való értelmezése és alkalmazása fontos szerepet játszhat a muszlim világban azáltal, hogy gazdagítja a helyi demokrácia formáit, és kiterjeszti azokat oly módon, hogy segítse az embereket a szellemi és anyagi világ közötti kapcsolat megértésében. Úgy gondolom, hogy az iszlám gazdagítaná a demokráciát azáltal, hogy válaszol az emberek mély lelki szükségleteire is, amelyeket teljesen csak az Örökkévaló Egyetlen Istenre való emlékezés elégíthet ki.
Igen, az iszlám világban, és különösen az én hazámban, Törökországban, fájdalmas látni, hogy azok, akik az iszlám és a demokrácia kapcsolatáról beszélnek, és azt állítják, hogy a vallás nevében szólalnak meg, arra a meggyőződésre jutottak, hogy az iszlám és a demokrácia nem egyeztethető össze. Ezt a kölcsönös összeférhetetlenségről alkotott véleményt osztja néhány demokráciapárti ember is. Az előadott érv azon az elképzelésen alapul, hogy az iszlám vallás Isten uralmára épül, míg a demokrácia az emberek véleményére, ami ellentétes ezzel. Meglátásom szerint azonban van egy másik elképzelés, amely az iszlám és a demokrácia ily felületes összehasonlításának az áldozata lett. Az a kifejezés, hogy „A szuverenitás feltétel nélkül a nemzeté” nem azt jelenti, hogy a szuverenitást elvették Istentől és az embereknek adták. Éppen ellenkezőleg, azt jelenti, hogy a szuverenitást Isten az emberekre bízta, vagyis elvette az egyes elnyomóktól és diktátoroktól, és a közösség tagjainak adta. Bizonyos mértékig az iszlám igaz úton vezérelt kalifáinak korszaka illusztrálja ennek a demokrácia-normának az alkalmazását. Kozmológiai értelemben kétségtelen, hogy Isten mindennek az ura az egész univerzumban. Gondolataink és terveink mindig egy ilyen mindenható hatalom ellenőrzése alatt állnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs akaratunk, hajlamunk vagy választási lehetőségünk. Az emberek szabadon hozhatnak döntéseket személyes életükben. Szabadon dönthetnek társadalmi és politikai cselekedeteikkel kapcsolatban is. Egyesek különböző típusú választásokat tarthatnak a törvényhozók és a végrehajtók kiválasztására. Nem csak egyféle módja van a választások lebonyolításának, amint láthatjuk, ez még a Boldogság Korszakában, Mohamed próféta és a négy kalifa idején is így volt, Isten legyen mindnyájukkal elégedett. Az első kalifa, Abu Bakr megválasztása eltért a második kalifa, Omár megválasztásától. Oszmán megválasztása eltért a negyedik kalifa, Ali megválasztásától. Csak Isten tudja a helyes választási módszert.
Ráadásul a demokrácia nem egy megváltoztathatatlan kormányzati forma. Ha megnézzük a fejlődésének történetét, láthatunk hibákat, amelyeket változások és korrigálások követnek. Néhányan akár harmincféle demokráciáról is beszélnek. A demokrácia fejlődésében bekövetkezett változások miatt néhányan habozással tekintenek erre a rendszerre. Talán ez az oka annak, hogy a muszlim világ nem fogadta nagy lelkesedéssel a demokráciát. A lelkesedés hiánya mellett az iszlám világban a despotikus uralkodók erőszakossága, akik a demokráciában csak a despotizmusukra való fenyegetést látják, további akadályt jelent a demokrácia számára a muszlim nemzetekben.
Forrás:
Ez a cikk „Fethullah Gülen interjúja a Muslim World Journal számára” című interjúból származik. The Muslim World Journal, 95. évfolyam – 3. szám – 2005. július, 451–453. oldal
